3. Budapesti Illusztrációs Fesztivál: kiállítás
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Illusztrációs Fesztivált, amely 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy reprezentálja és megújítsa a hazai illusztrációs művészeteket. A fesztivál megnyitójára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (Budapest, Zugligeti út 9, 1121), október 13-án este 7 órakor kerül sor. Az esemény egyben a törzskiálltás megnyitója és az ünnepélyes díjátadó is, hiszen a kiállítás alapja egy nyílt pályázati felhívás volt. A kiállítást és a hozzá kapcsolódó eseményeket a Budapest Könyvfőváros is támogatja.
Az illusztráció a kortárs vizualitás egyik legdinamikusabb fejlődő, leginnovatívabb ága. Szándéka, hogy a kétévente ismétlődő (biennálé jellegű) pályázat, kiállítás és a kapcsolódó rendezvények által ösztönözze a hazai irodalmi illusztráció felzárkózását a világ élvonalához; láthatóvá tegye a fiatal tehetségeket, hosszabb távon pedig reprezentálja a magyar illusztrációt nemzetközi szinten is.
A törzskiállítás 2023. október 28-áig lesz megtekinthető, a hét minden napján látogatható, 10.00 és18.00 óra között.
Nem csak megjelent könyvek képei, hanem tervek is kiállításra kerülnek, így a legfiatalabb nemzedék is lehetőséget kap a bemutatkozásra. A pályaművek közül szakmai előzsűri által kiválasztott műveket 70×100-es, nagy méretű printeken mutatják be. A kiállítást október közepén megjelenő illusztrált katalógus kíséri.
A korábbi évekhez hasonlóan a törzsanyag tárlatát egy-egy külföldi ország illusztrációs művészetét bemutató kiállítás kíséri. Az idei vendég Csehország. A világszínvonalú cseh illusztráció legjobb alkotóinak műveit a Csirimojó kiadó alapító főszerlesztője, Flóra Peťovská válogatta. Díszvendég a prágai Baobab kiadó alapítója, Juraj Horváth illusztrátor, a prágai UMPRUM egyetem Illusztráció Szakának vezetője. A zsűri tagja többek között Mirko Ilić, Munkái megtalálhatók a Smithsonian Institution, a San Francisco Museum of Modern Art és sok más intézmény és múzeum gyűjteményében is. 2017 óta a Tolerance Traveling Poster Show megalkotója és szervezője.
A Fesztivál időtartama alatt szakmai programok (workshopok, könyvbemutatók) kerülnek megrendezésre a MOMÉ-n és a Krea Design Iskolában, melyekről a rendezvény Facebook-oldalán lehet tájékozódni:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100064868343809
A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a Budapest Könyvfőváros 2023 és a szervezők honlapjukon vagy a közösségi média oldalaikon közzétehetnek. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
A fesztivál a Graphifest rendezvénysorozat keretében, a Budapest 150 – Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.
Plakát: Herbszt László
2023-10-13