A pandémia emlékei - Pillanatok a főváros múltjából
A Tehetség Íróstúdió Szeretettel vár minden írni vágyó alkotót májusi Inspiráció workshopjára. Ezekre a workshopokra minden hónap utolsó péntekjén kerül sor, ezúttal május 31-én találkoznak.
E havi témájuk az, hogy hogyan lehet íróként beépíteni olyan élményeket a szövegbe, amelyek az olvasó és az író számára is közös, meghatározó események. Hogyan lehet ezeket felhasználni az információadagolás és a történet hátteréül szolgáló korszak bemutatása, megteremtése kapcsán.
Helyszín: Pannon Kincstár (1056 Budapest, Váci u 47.)
Időpont: 2024. május 31. 16:00-20:45
Az író és az olvasók közös tudása, ismerete mindig is része volt az információadagolásnak, hiszen minden irodalmi szövegnek van olyan rétege, kimondatlan tartama, amit az olvasó érzékel, megért külön magyarázat nélkül is. Most egy közös, mindegyikünk számára erős, jelentős élményen, a pandémián keresztül foglalkozunk ezzel a témával.
A történetek környezetének – a korszaknak, a világnak, amiben az adott történet játszódik – meghatározó szerepe van a hitelességben, az érthető és élményszerű szövegek megalkotásában. A pandémia emlékei témájú workshopon arra fókuszálunk, ami máskor egy irodalmi műben kisebb apróság, színesítő elem. Most viszont azzal, hogy ezt górcső alá vesszük, megtanuljuk magabiztosan használni ezeket azokat az eszközöket, amikkel még pontosabb, hitelesebb lehet a művünk.
Róbert Katalin író, szerkesztői, kreatív írás oktató egy közel félórás interaktív előadás során beszél arról, hogyan lehet a közös élményeket íróként felhasználni. Utána a résztvevők megadott keretek szerint önállóan írnak egy nyitást, egy jelenetet, vagy épp egy egyperces novellát. (Papírt vagy laptopot érdemes hozni.) Majd ezeket az írásokat közösen felolvassuk, és megbeszéljük. (A felolvasás természetesen nem kötelező.)
A rendezvény a Budapest 150 – Könyvfőváros eseménysorozat részeként valósul meg.
2024-05-31