Petőfi Sándor Est - Rendhagyó előadás

Idén Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A költő tiszteletére szervezett est házigazdája a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. A program keretében egy rendhagyó előadás premierjére kerül sor Sopsits Árpád közreműködésével. Az előadás még három alkalommal lesz látható 2023 folyamán.

Jelen alkotás a legújabb kutatásokat veszi alapul, de szubjektív módon közelíti meg ezt a rendkívül rövid idő alatt létrejött, mégis teljes életművet, melynek jelentőségét a költő életének idejében is fel- és elismerték, és amely mind a mai napig hatással van a magyar költészet nagyjaira is. Az előadás több, mint egy önálló, színészi est. A szcenírozott est abban a tekintetben is rendhagyó, hogy az ismert interpretációkkal szemben máshova helyezi az életmű hangsúlyait. Bizonyos versek szöveg-összefüggései és hatástörténete is bemutatásra kerül.

A színházi rendezőként - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés a rácsok mögött, Gogol: Egy őrült naplója, Szophoklész: Oidipusz király - is ismert, Balázs Béla-díjas filmrendezőtől, Sopsits Árpádtól -  Céllövölde, Torzók, a Martfűi rém - több szempontból sem áll messze a költészet világa. Egy időben hivatásos versmondóként is alkalmazták, tizenöt évesen kezdett el verseket írni, és kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig folyamatosan alkot. Nemrég jelent meg Saját kéz című gyűjteményes kötete, ami az 1968 és 2018 közötti verseit tartalmazza. Jelen előadásban nemcsak rendezőként, hanem előadóként is részt vesz.

A rendezvényen közreműködik dr. Szilágyi Márton Petőfi kutató, egyetemi tanár (ELTE) is.

A program iránt érdeklődőket szeretettel várjuk az eseményen 2023. március 14-én, (kedden) 18 órakor.

Helyszín: Ötpacsirta Szalon (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 4.)

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni a kktitkar@fszek.hu e-mail címen lehet.

A regisztráció határideje: március 10, 16 óra

A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár koordinálásával valósul meg.

 



2023-03-14