Írók Budapestről - Szűcs Ádám A játék neve: Budapest

A Lampion Könyvek interaktív programsorozata, az Írók Budapestről hidat képez a város és a benne élő fiatalok között – óvodásoktól egészen a középiskolás korosztályig. Programukba a főváros természeti és épített örökségéhez szervesen kapcsolódó irodalmi alkotásokat válogattak.

A Budapest 150 – Könyvfőváros 2023 támogatásával megvalósuló eseménysorozatban részt vevő óvodák, iskolák és könyvtárak tanulói, pedagógusai és látogatói rendhagyó irodalomórák, tematikus séták, izgalmas előadások és csoportos alkotások keretében ismerkedhetnek meg szerzőinkkel és alkotásaikkal.

Közös olvasás, közös alkotás, közös élmények – ünnepeljük együtt a főváros 150. születésnapját!

A játék neve: Budapest címet viselő regényhez kapcsolódó tematikus irodalomórán a diákok a szerző, Szűcs Ádám segítségével játékos és kreatív formában megismerhetik Budapest legizgalmasabb történeteit – nem csak a történelemkönyvekben szereplőket, hanem a körülöttük zajlókat is. És ehhez el sem kell hagyniuk az iskolájuk épületét!

2024. március 1-jén az Egressy Gábor Technikum 9.k. osztályának tanulói vehetnek részt mintegy másfél óra időtartamú rendhagyó irodalomóránkon.

A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a Budapest Könyvfőváros 2023, valamint a Lampion Könyvek honlapján vagy a közösségi média oldalain közzé tehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét. 

A rendezvény a Budapest 150 – Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg, az intézmények számára a találkozók ingyenesek.

Szöveg és kép: Lampion Könyvek



2024-03-01