Irodalom Másképp - Országos irodalomverseny
A budapesti Eötvös József Gimnázium által szervezett Irodalom Másképp Irodalomverseny elsődleges célja, hogy a fiatalok minél szélesebb körben olvassanak irodalmi műveket értő olvasóként. Az irodalomverseny célja emellett, hogy kortárs és klasszikus művekkel szólítsa meg a középiskolás diákokat, hogy rávilágítson az irodalom intertextuális működésmódjára, a művek párbeszédbe lépésére. Feladataival ösztönzi a versenyzőket az értő olvasásra, és arra, hogy az olvasás során ráleljenek saját kapcsolódási pontjaikra az olvasott művekkel.
A verseny kétnapos döntőjén amellett, hogy a diákok tanuló szemináriumokon bővíthetik tudásukat, felkészítő tanáraik továbbképző műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt. A versenyen ezek mellett író-olvasó találkozót szervezünk, valamint közös irodalmi-nyelvi játékkal is készülünk. A tanulóknak 24 óra áll rendelkezésére, hogy elkészítsenek a témájukhoz kapcsolódó műértelmező esszét, illetve egy kreatív feladatot.
A verseny zártkörű, a részvétel a döntőbe jutáshoz kötött.
Időpont: 2024. április 20–21.
Helyszín: Budapesti Német Iskola – Thomas Mann Gimnázium (1121 Budapest, Cinege út 8/c.)
Témák:
9–10. évfolyam: Kriminális Budapest
Téma: Rejtélyes eltűnések, gyilkosságok és lelkes rejtélyfejtők a múlt és a jelen Budapestjének tereiben
- Szűcs Ádám: A játék neve: Budapest
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei I.)
A téma mentora: Szerekes Nikoletta
A téma témavezetője: Bacsó Péter
9–10. évfolyam: Huck Finn és a haverom
Téma: Kalandok a felnőttkor küszöbén
- Mark Twain: Huckleberry Finn
- Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
A téma mentora: Molnár Gábor Tamás
A téma témavezetője: Hudáky Rita
11–12. évfolyam: „Szép zűrzavar”
Téma: Életrajziság és szövegszerűség
- Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
- Garaczi László: Hasítás
A téma mentora: Arató László
A téma témavezetője: Vinczellér Katalin
11–12. évfolyam: Táj – világ – tekintet
Téma: Tájantológiák
- József Attila: Külvárosi éj
- Oravecz Imre: Távozó fa
A téma mentora: Mészáros Márton
A téma témavezetője: Lakatos István
Szombati program:
10:00-10:30 A verseny megnyitója
10:30-12:00 Versenyfeladatok kiosztása, tanulói szemináriumok a mentorokkal és témavezetőkkel
14:30-16:30 Tanári műhelyfoglalkozás - "Végre sikerült festenem egy igazi költeményt" - Jász Attila naptemplom villanyfényben c. kötetének elemzése (A foglalkozást Szarka Eszter és Varga Betti tartja)
17:00-17:30 Ráhangolódó tanulói foglalkozás az író-olvasó találkozóra (A foglalkozást Szarka Eszter tartja)
17:30-19:00-ig Író-olvasó találkozó: vendégünk Jász Attila (A költővel Szarka Eszter és Varga Betti beszélget)
Vasárnapi program:
9:00-10:30 Tanári műhelyfoglalkozás: Filozófia és irodalom (A foglalkozást Gyeskó Ágnes tartja)
10:30 Versenyfeladatok leadása
10:30-11:30 Tanulói szemináriumok a mentorokkal és témavezetőkkel
14:00-15:30 Közös irodalmi-nyelvi játék
16:30-17:30 Eredményhirdetés
A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg. A rendezvényt a MISZJE támogatta.
2024-04-20