149 éve egyesítették Budát, Óbudát és Pestet

  1. november 17-én, pontosan 149 évvel ezelőtt egyesítették végleg Budát, Pestet és Óbudát.

 Ugyanakkor ezt az egyesítést megelőzte két kísérlet. Az első egyesítés, amely összeforrasztotta a magyarok által régóta fővárosuknak tekintett Budát, a dinamikusan fejlődő, ipari és kereskedelmi központtá váló Pestet és a mezővárosként ismert Óbudát, csak néhány hétig tartott. A Szemere-kormány 1849 nyarán hozott rendelete a szabadságharc bukásáig volt érvényben. A második kísérletet a kényszer szülte, osztrák abszolutista, központilag kormányzó állam működésének módjából eredt. 1850. január 1-én vonták össze Budát és Óbudát, majd Pest következett: 1850. november 13-án közigazgatási, 1853. február 26-án pedig pénzügyi-igazgatási szempontból is összeforrasztották a városokat. Ezt az egységet 1860-as Októberi Diploma számolta fel.

A harmadik egyesítés ötlete mögött Deák Ferenc állt, ami politikai körökben különböző vitákat váltott ki, elsősorban azért, mert az ellenzék szerette volna, hogyha a tanácskozások és az ügykezelés magyar nyelven folynának. Erre azonban ekkor még nem volt reális lehetőség, és a mérleg nyelve végül az egyesülés felé hajlott. November 17-én Budapest főváros tanácsa átvette az ügyeket a megszűnő városi tanácsoktól, ezzel Budapest hivatalosan is megszületett.  

Tehát Budapest egyesítéséhez a mesebeli hármas számot köthetjük, de mint jól tudjuk: három a magyar igazság és egy a ráadás.  A főváros mai területét 1950 január 1-én nyerte el, amikor több önálló települést is a területéhez csatoltak.

És hogy idén hogyan ünnepel Budapest? A programokat itt találjátok:

https://enbudapestem.hu/budapest-150/

 

Fotó: Pixabay



2022-11-17